Ha létezik a fogalom, hogy ‘angry typing’ azaz hallani, ahogyan valaki mérgesen gépel, akkor
ez körbe leng az elmúlt pár hónapban.
Multinak dolgozni jó is, rossz is, de biztosan bosszantó akkor, ha az ember otthagyja a céget,
önszántából, mert nem tetszik, talál felmondási ideje alatt egy másikat, amelyik viszont jó, passzol
es a csapat is szuper. Azután 2 éven belül mehet vissza a balettbe ugrálni, mert a cég amit otthagyott
megvette a céget ahol viszont szeret dolgozni. Azaz bekebelezés, összeolvadás, ki hogyan hívja, de a
lényeg, hogy ez a mérges kicsi ember jelen pillanatban én vagyok. Es meg kell mondjam, nem
táncolok elég jól ahhoz, hogy tudjak idomulni a régi-új cégem koreográfiájához. Máskülönben miért
léptem volna le? Nade. Vártam, hátha a nagy leépítési hullám -ami ilyen esetben jön ha indokolt, ha
nem- elsöpör engem is és akkor legalább a zsebem nem bánja annyira, talán belevághatok valami
merőben új dologba, amit igazán a sajátomnak érezhetek, és lesz időm is kifundálni merre tovább.
Nem jött be. Én maradtam, kellek hogy vezessem a gyártást továbbra is. Milyen meglepő mivel
nagy elánnal több embert küldtek el, mint kellett volna, de nekem több munkáért ugyanazt a pénzt fizetik.
Szóval az átállás nem könnyű. A változással alapvetően semmi bajom, abban az esetben, ha kedvemre való persze.
Osztottam, szoroztam, kis segítséggel, mert matekból annyira sem vagyok jó, mint latinból, azt pedig
sosem tanultam. A végeredmény, hogy 33 évesen szakmát váltok.
Számot vetettem azzal ki vagyok, mit szeretek és mi az amit biztosan nem. Pár dolgot viszont kilőhetek azok közül is amik tetszenének: a kutyasétáltatás nem fizeti a számlákat, állatorvosnak jelenleg nem tudok tanulni, írogatom a blogom, még ebből is lehet valami több vagy lehet jön az isteni szikra és elég kurázsi egy könyvhöz. Utazni elég drága munkanélküliként, így marad a Pilates. Edző lesz belőlem. A döntés megszületett, az oktatóm támogat, a sulit kinéztem, befizettem. Es láss csodát, be is fejeztem. A neheze csak most jön, az anatómia vizsga, test analízis, és a gyakorlati, oktatói vizsga. Munka után különórák, felkészülés, edzések. De nagyon élvezem. Márciusban, ha sikeres vizsgát teszek, mehetek tanítani. A suli amit választottam bitang jó és szilárd
alapokat ad ahhoz, hogy a későbbiekben tovább tudjak fejlődni és miután segítettem helyre pofozni
egy-két gerincet és csípőt, jöhet a továbbképzés, a rehabilitációkban való részvétel. Egyik lépés a
másik után. Ez tartja bennem a lelket, ha eleget magolok és felkészülök, kiiktatom a magánéletem a következő 2-3 hónapra, akkor jövő tavasszal az egyedüli koreográfia amit meg kell tanulnom, hogy hogyan intsek búcsút a távolból a multiknak.(később majd lehet visszasírom, mikor magamnak kell könyvelnem, befizetnem a járulékokat és fenntartani a cégem, de ez most nem tántorít el)
    A balettről pedig megtanultam egyet-mást. Az iskolában különféle cserebogarakba futottam bele és
az én osztályom kifejezetten jó karakterekből állt. Kedvesek, egymást segítők, őszinték.
Egyikük balett táncos, aki 13 évvel ezelőtt hagyta abba a szakmát, és azóta tanít, színházi
előadásokban és kortárs darabokban lép fel. Peter azért választotta a Pilatest, mint jövőbeni
foglalkozását, mert rengeteget segített Neki a táncos évei alatt tönkrement és elgyötört teste
rehabilitációjában. Ő és másik osztálytársunk, Paulina, aki a Varsói Operaház táncművészeinek
fizioterapeutája, örökre elvették a kedvem attól, hogy ha egyszer gyerekem lesz, támogassam abbéli
ambíciójában ha hivatásszerűen táncolni akar. Mindamellett minden tiszteletem az Övék mostantól. A kitartásuk, a szenvedélyük és a szellemiségük lenyűgözött.

Elmegyek, megnézem a Diótörőt, számomra új perspektívából.