Kedves Olvasóm,

A blog, amit megnyitottál, nem válaszolja meg minden kérdésed, nem tesz gazdaggá, sem karcsúbbá.  A „Napsütötte London” ajánl és bemutat. Rólunk szól -két ember és két eb- a világ egyik legzsúfoltabb, legnagyobb városában. Más országokat látogatva pedig szeretnék tippeket adni főként kulináris téren ,személyesen kipróbált helyekről. Nem csak a férfi szívéhez vezet a gyomrán át az út..

Ahogy nekivágtunk és a ,miértek’, dióhéjban:

         2012-ben költöztünk a „ködös Albionba” ami ma már nem jellemző rá úgy mint az eső, szél, hűvös nyarak-amivel Skót és Ír kollégáim nem értenének egyet- és a csúcsidőben zsúfoltságig telt metrók és buszok.

Otthon is jó volt, de egyre fogyott a perspektíva, az egyébként átlag bérhez viszonyított jó keresetünk pedig, egyre kevesebb dologra lett elég. Játszottam a külföldre költözés gondolatával jó ideje, de a végső lökést egy szép, sátras, spontán korzikai nyaralás adta. Visszatértünk és immár a párom is meggyőzte saját magát, hogy helyes döntés lenne menni és megmérettetni, hátha kinyílik a világ. Angolul mindketten beszéltünk és mikor adódott lehetőség, jelentkeztünk munkákra. Eléggé különbözünk. Én intuitív és kalandvágyó alkat vagyok, belevágtam volna minden védőháló nélkül hadd szóljon, de szerencsére Ő inkább két lábbal a földön áll hogy ne zuhanjak túl nagyot ha kipukkad az ábrándfelhőm. A célért viszont mindketten keményen tudunk dolgozni. Nem kellett sokat várnunk, 3 telefonon illetve Skypeon bonyolított állásinterjúval később már szerveztük is a kinti kezdeteket. Becsomagoltuk az addigi életünk, fejenként két bőröndnyit magunkkal hoztunk. Valentin napján landoltunk kb. 1-2 évre tervezve. Ennek már több, mint 6 éve.

Megérkezésünk után 3 héttel és egy enyhén sokkoló lakáskereséssel a hátunk mögött, találtam munkát (gyártásvezetőként dolgozom) egy nagy és világszerte ismert multinál. Nem, ez nem az a sztori, ami arról szól, mennyit senyvedtünk. Azt viszont lefektetném, hogy aki idegen országba költözik, így vagy úgy, lejjebb kell adjon az életszínvonalból egy időre, alkalmazkodnia pedig muszáj. Nálunk ez a lakásviszonyokban jelentkezett leginkább. Icipici szoba kettőnknek egy otthoni belvárosi tágas lakás áráért az első fél évre, eddig tart ugyanis ameddig összegyűjti az ember a szükséges „credit backgroundot” és egy színvonalasabb albérletre az indulótőkét. Legalábbis ha nem „okosba” akarja megoldani. Mi nem úgy akartuk, ahhoz nem vagyunk elég fifikásak. És szeretünk jól aludni.

25 lakásnézéssel és kb. ugyanennyi használhatatlan ingatlanügynökkel tapasztaltabban, végül kivettünk egy két hálós, földszinti lakást 7 hónap után, kerttel és úgy, hogy a két kutyusunk ne okozzon átsírt éjszakákat a tulajnak. Az itteni lakásállapotokat nehéz volt megszokni. Kicsi, keskeny házak, rengeteg szuterén és mindenhol öreg padlószőnyeg. A két háló és kert pedig szinte luxus. Tehát az alap kész és kisebb vagyontól megszabadulva, megtanulva sok számunkra új szabályt és eljárást, szabad volt az út a két ebnek, akiket semmi pénzért nem hagytunk volna hátra. Habár a párom nagymamája megjegyezte, idézem: - Minek viszitek őket, kint nem lehet kutyát venni?

Hiába érveltünk hevesen, hogy hiszen imádjuk Őket és nálunk családtagok, egyedül a következő érv tűnt elég nyomósnak a szánkból: -De lehet venni Mama, viszont borzasztó drága. Vita lezárva.

Ahogy a kutyáink nekivágtak:

            Édesanyámékat mozgósítva, Zserbó és Bonobó (igen, majom neve van és egyébként macskaként viselkedik) elhagyták az Anyósom szerető és elkényeztető Mátrafüredi portáját, pár kilóval nehezebben, hogy autóval átszeljék Európát és átkeljenek a csatornán. Pár egyéb konyhafelszerelésünkkel egyetemben.Ehhez előkészületként elég volt a chip és útlevél készíttetés a két szőrmóknak. Az oltásaik mindig érvényesek. Az útlevélben fotó nincs sajnos, pedig oltári cuki lenne!

Megérkezett mindenki épségben, Németországban nem nehéz kutyás szállást találni, így kényelmesen két nap alatt ide lehet vezetni, csapatás nem szükséges. Örömködtünk, nagy zabálást csaptunk és újra rend volt a kis világunkban.

A mai otthoni viszonyokkal nem vagyok naprakész, ami a kutyákat és gazdáikat illetti, de 2012-ben itt még bizton állíthatom, hogy jobb volt a helyzet. Az állatorvos nagyon drága, de nagyon jól felszereltek a rendelők. Tömegközlekedéshez és belföldi vonatozáshoz nem kell külön jegy, bárhova ingyen utazhatnak, szájkosár nem kötelező. A pubok többsége kutyabarát és egyre több reggelizőhely is. Mi nagyon szeretünk hétvégenként máshol reggelizni, és az előbb említettek tükrében, szinte mindenhová cipeljük az ebeket magunkkal, ha szeretnék, ha nem. Mint a kisgyerekeknek, sok választásuk nincs, jössz és kész.

                  A város tele van parkokkal és zöld területekkel. Városon belül mocsaras, természetvédelmi területek, természetvédelmi parkok, amik ideálisak nagy sétákhoz és kirándulásokhoz. (valószínűnek tartom, hogy itt nem útépítő és betonozó cégek végzik a parkosítást) A törpök (kutyáink többesszáma) szabadon, póráz nélkül szaladgálhatnak és élhetnek egy kevés szociális életet. Persze ehhez nagyon jól kell ismerni a saját kutyánkat és meg kell bízni benne. Jobban odafigyelünk, mikor gyerekes családok jönnek szembe és nem csaholnak kilóméterekkel előttünk, vagy utánunk. Jól neveltek. Ahogy többségében az itteni kutyák is ezért -lekopogom- a 6 év alatt nem volt gondunk más kutyákkal vagy gazdáikkal. A kiruccanásaink végén pedig mindig jólesik pár finom falat és egy pint sör.

              Kissé gondban voltam, mikor az otthoni barátok és családtagok jöttek látogatni és tradícionális angol ételekre vágytak. Az ugyanis, szerintem nem létezik. A Fish and Chips portugál bevándorlók öröksége, a Tikka Masala pedig indiaiaké. (igen hivatalosan is nemzeti étellé avanzsálták). A két fehér kenyér közé lapított olajos sültkrumpli pedig nem az én ízvilágom. Sajnálom, pedig a szigeten rengeteg zöld megterem, a vadállomány is gazdag, nem beszélve arról, hogy ez egy SZIGET. Bizony, tengerrel körbevett, sok hallal és tengeri herkentyűvel. Mégsem ismerek ezekből készült nemzeti eledelt.

A sok bevándorlónak köszönhetően viszont nem csak a GDP lett jobb, hanem az ételek is sokszínűek és nagy a választék mikor arra kerül sor, mit ennénk este és hová menjünk. Autentikus helyekből itt nincs hiány, jobb időben viszont a piacokat és ’food truckokat’ részesítem előnyben. Bővebben párat a kedvenc helyeim közül nemsokára megosztok Veletek. Megjegyzés: Hazalátogatásaim során örömmel tapasztaltam, hogy kulináris vonalon Budapest is egyre erősebb és színvonalasabb, köszönet a civileknek, gazdagabb a paletta. Külön öröm a Michelin csillagok gyarapodása és megőrzése. Minden séfnek és csapatuknak óriási gratuláció.

A napi/heti bevásárlás nem okoz gondot, ha valaki szereti tudni honnan származik az étel és milyen körülmények között nevelkedett, cseperedett. Ha halról van szó, akkor a címkéről megállapítható hogyan fogták, mennyi sérüléssel járt. Személy szerint lemondtam önként és dalolva a húsevésről, immár 3 és fél éve, pusztán állatbaráti szeretetből. -Hülye vagy?- kérdéznék páran. Nekik a válaszom: -Nem.

Nem vagyok vegetáriánus, a halakat és tengeri herkentyűket az étrendemben tartom, kihasználva a nagy előnyét annak, hogy itt friss. (őket is sajnálom, de megpróbálok mindig ’Green’ jelzésű terméket vásárolni, ami azt jelenti, hogy a legkevesebb sérüléssel fogták ki amit megeszem) Továbbá eszem bizonyos sajtokat és tojást is a sok zöldség, tészták, miegymás mellé. Nem nehéz hús nélkül, de idén télen Párizsban elgyengültem, azután a romantikus hosszú hétvégénk végére a gyomrom is, de erről (picit) bővebben a Párizsi blogbejegyzésben. Többek között sok bisztró és kávézó ajánlóval. Húsevőknek IS.