Hátra dőlök a székemen és megpróbálok feltűnés nélkül kicsit lazítani az övemen. Közben a férjem arcát nézem és hallgatom, amit mesél, bár sok mindent nem fogok fel belőle. A vér ugyanis az agyamból épp a gyomromba áramlik, hogy ott segítsen ahol tud. Belekortyolok a vörösborba és ízlelgetem. Nem amolyan túl flancos módon, mint aki épp szakérteni készül, hanem szimplán csak élvezem a zamatát. Mellettem egy kutya félig már alszik, bár próbálja rajta tartani a szemét a gazdáján, több-kevesebb sikerrel. De irigylem. Fura lenne, ha odafeküdnék mellé? Este 11 múlt és élvezem a zsezsgést körülöttem. Az étterem minden szegletében párok és barátok beszélgetnek, kacarásznak. Ez az a zaj, amit ha felvennék a telefonommal és esténként visszajátszanám, nem lenne gond az elalvással. De az illatokat nem adná vissza, pedig azzal teljes ez az este. A konyhából kiszűrődő halk zene, amit a szakácsok hallgatnak és az utcáról beszivárgó esti friss és kissé csípős levegő, ahogyan keveredik a bor és a bisztróban lévő nők parfümjének illatával. Nekem ez a Montmartre, Párizs pedig szerelemváros télen és nyáron.

Enchanté - avagy Párizs "halszemen" keresztül

A videónkban szereplő helyek mellett még több infót találhattok a Salut! című korábbi blogbejegyzésemben.(első és második rész)