Minden kozmopolita nagyváros betemet, elúszol az időddel és mindig jönnek a kifogások, hogy mire, miért nincs elég. Velem gyakran megesik és emlékeztetnem kell magam, hogy a pörgésben és a bedaráló életmódban megtaláljam még azt a pár percet vagy órát amikor csak figyelek. Magamra, másokra, akár egy madárra aki a tollát tisztogatja a kerítésen. Leszoktam már rég arról, hogy az utcán a telefonom nyomogassam és pörgessem, inkább felfelé nézek és észreveszem az épületeket és a mellettem elsétáló tömegben az arcokat fürkészem. Persze feltűnés nélkül, nehogy ez legyen a vesztem, a végén valamelyik frusztráltabb alak még megkerget egy péklapáttal.

    Ma esett és a még mindig nyirkos, párás londoni levegő új stílust teremt a hajamnak. Mire befordulok az indiai étterem utcájába -ahol legkedvesebb francia barátnőm már annyira éhesen vár, hogy küldözgeti az étlapról a fotókat, hogy lehetőleg mielőtt odaérek tudjam mit fogok rendelni- a vállig érő frizurám az űrgolyhókéhoz hasonlít.

Végre befutok, és azonnal rendelünk. Fokhagymás naan kenyeret és dhalt, én csicseriborsóval és feketelencsével, Ő bárányraguval. A hely engedi, hogy a saját palack borodat vidd és idd (vagy a mi esetünkben, ami még előző estéről megmaradt belőle).

Minden fontos dolgot megbeszélünk vacsora közben, ki/kivel/mit és hol és persze a legújabb pasikat a barátnőm frontján, de csak miután kiveséztük, hogy a 6 hónaposra tervezett körútja hogyan fog alakulni. Hiányozni fog, de nagyon drukkolok, hogy az utazásai segítsenek Neki feldolgozni az elmúlt év történéseit. Tudom jól, hogy ha választhatna akkor az édesapját választaná. Így viszont a váratlan örökségének egy részét arra fordítja, hogy kiaknázza a szingli lét adta lehetőségeket és éljen, tapasztaljon, gyógyuljon.

A második pohár borunk közben arról folyik a szó, hogy újra találkozott egy gyerekkori barátjával, akivel továbbra is tartják a kapcsolatot. Ki mikor volt épp Londonban vagy Párizsban, egymásnál aludtak ha nem volt épp semmi kötődés egy harmadik fél iránt. Ezúttal viszont a pasi bemutatta a barátnőjét, akiért nyilvánvaló módon odáig van és fülig, nyakig benne.

    Első látásra a csaj szimpatikus, de van valami kifejezés az arcán, amit az ember nem tud hova tenni. Közvetlen és kedves, bár egy idő után feltűnik, hogy többet kérdez, mint mesél. Pár óra múlva minden értelmet nyer és próbáljuk a tényt abszolút higgadt önfegyelemmel fogadni, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy a lányzó 3 éve hagyta ott Franciaországban a zárdát, ahová 18 évesen az érettségi után költözött. Nyíltan és barátságosan mesél az időszakról. Szigorú, vallásos szülők idősebb lányaként egy francia kisvárosban nevelkedett. A szülei nem kényszerítették apácának, de a terelgetett útja afelé volt kikövezve. Mikor betöltötte a 18-at, boldogan és mély meggyőződéssel vonult be a zárdába. Különösebb nehézségek nélkül vette fel az ottani szokásokat és a ritmust, a hite megingathatatlan volt. A családtagok évente egyszer látogathatták.

12 évvel a rendbe való belépése után kezdett felfigyelni a jelekre, amik egy másfajta élet felé navigálták. Nem hiányzott neki a nagyváros, a nyüzsgés, hisz sosem ismerte. Inkább úgy fogalmazott „a monotóniából való kiszakadás és a tapasztalás vágya mozgatta”. Szeretett volna tenni valamit és úgy érezte a négy fal között, anélkül, hogy kontaktust alakítana ki másokkal, az egésznek semmi értelme. A nővérek nem könnyítették meg a döntését. Egy kis szigetre küldték egyedül, ami a rendhez tartozott. Egy kis viskó állt rajta, pár fa, az élelmet pedig hetente, csónakkal vitték neki.

4 hónapig kellett egyedül gondolkodnia és a remények szerint újra megtalálnia Istent. Csakhogy, Ő nem a hitét vesztette el, csak a hit átalakult és befogadóbbá vált, nyitottá az új dolgok iránt. 4 hónap múlva kilépett a rendből, bár akkorra már némi daccal és sértettséggel (mégiscsak 4 hónapig volt elzárva egyedül, amit nem Ő választott).

Ennek már több mint 3 éve. Azóta egy párja volt, és kb. egy éve vannak együtt a barátnőm gyerekkori barátjával. A kifejezés az arcán pedig nem más, mint az öröm és lelkesedés minden iránt, ami új, amit nap mint nap megtanul. Nem jár templomba, nem imádkozik esténként de hisz. Sok mindenben. A 12 év kihagyás miatt az embernek az az érzése, hogy az egyik legszabadabb és legkíváncsibb, őszinte emberrel van dolga. Nem befolyásolták a különféle technikai kütyük, bugyuta Hollywoodi filmek, a szociális hálók és applikációk. Ő semmi más nem akar lenni, mint aki. Nem akar külsőségekben sem megfelelni az elvárásoknak vagy minél több like-ra szert tenni. Neki minden új és érdekes. Néha a legapróbb dolgokra nyílt csodálattal tekint és ez nagyon üdítő. A társaságában újraértékelünk nagyon sok mindent.

Hazafelé azon jár az eszem, mennyire egyértelmű, hogy a barátnőm barátja beleszeretett. A lány a legjobb oldalát hozza ki mindenkiből, ráébresztve az embereket arra, hogy álljanak meg egy percre és vegyék észre, szeressék az apró dolgokat. Én is beleszeretnék, se perc alatt..