Sok filmet láttunk, amit Provence-ban forgattak és idealizálja a régiót. A Bor, Mámor, Provence talán az egyik legismertebb. Nem véletlen, hogy a film után sok amerikai gondolta úgy, hogy mindenféle komolyabb háttérinfó és utánajárás nélkül jó ötlet megvenni egy pár hektár földet, borászatot, mert milyen jó biznisz lesz. Nem az. Kemény munka, és befeketés ára, ha egyáltalán nullszaldóra ki tudja hozni az ember az elkövetkező pár évet. A konkurencia pedig igen nagy, jóval tapasztaltabb, generációról generációra szálló tudás és tanítás van mögöttük. Vagy kínai befektetők.

De szó ami szó, engem is csábított Dél-Franciaország ezen szeglete, szóval fogtam a batyum és a férjem, hogy saját magam mondhassak véleményt. Nyáron a turista áradatot el akartam kerülni, így októbert szemeltem ki. Az 5 perces videónkban reméljük átadjuk valamennyire a régió hangulatát. Kiírtuk a helyeket, de bővebb infoért további jó olvasást.

  A szállásunk Aix-en-Provence belvárosában nem sok kivetnivalót hagy maga után, hacsak a szomszédainkat nem számoljuk ide. Nem szabad elfelejteni, hogy ez egyetem város, rengeteg fiatallal, akik időnként szeretnek részegen drámázni az épp aktuális párjukkal, éjjel 3-kor kint a kertben mert a cigi az kell hozzá. Szóval hiába a hangulatos, kis kertes stúdió lakás, ezen a kiruccanáson nem sokat alszunk.

Na de ebben a városban nem is ez a lényeg. Pezseg, tele van élettel és szebbnél szebb utcákkal és épületekkel, amik hangulatos terekben végződnek. Minden sarkon kávézók, bárok és éttermek várják hogy együnk egy finom péksüteményt, igyunk egy kávét a teraszon a napsütésben és délben ugyanígy élvezzük az ebédet. Mert a hosszú ebédet a franciák nem hagyják ki. A jobb éttermek 3 körül zárnak és vacsora időben nyitnak újra. (a legtöbb étteremben viszont csak este 11 után szolgálnak ki csak alkohollal, előtte étel mellé adják ki) Mondanom sem kell, opcióban nincs hiány. Hetente többször a belváros piaccá alakul át. Csak hagyni kell, hogy vigyen előre a lábunk a pici macskaköves utcákon és egy kis tér után a következőn különféle ínycsiklandó friss sajtokkal, szezonális zöldségekkel, szalámikkal és lekvárokkal dugig tömött standokon tömjük tele a kosarunkat. Október vége van, így a gombaválaszték semmi kívánni valót nem hagy maga után. Szarvasgomba pedig a régióban sok helyen előfordul, így az azzal ízesített olajok, különféle sók és fűszerek illata terjeng. 

Első megállónk ebédre a La Table du Pigonnet, ahová előre foglaltunk asztalt, hogy biztosítsuk a helyünket a teraszon, ami a gyönyörű kertre néz. Elég impresszív ahogyan a kapun besétálva végighaladunk a fasoron, a hotel épületéig. Mindenki kedves, elegáns, de azért nem puccparádé és nem érezzük magunkat feszélyezve, sőt. Ebéd menüt választunk és nem csalódunk. A libamáj olvad a szánkban, azután borjúmáj, tengeri sügér, majd csokoládé és citrom torta kerül az asztalra. A fogások mellé borpárosítással. Soha rosszabbul eltölteni a péntek délutánt.

Estére a helyi barátnőm ajánlott pár helyet, mi pedig a Le Zinc d'Hugo mellett döntöttünk. Húsimádóknak ajánlom, mert a vegetáriánusok itt nem laknak jól. A menüről kiválasztott szeletet rádobják a faszenes grillre, mellé a burgonyát, és ameddig a sok fokhagymával, vajjal és petrezselyemmel készült csigákat falatozzuk, addig a husik készre sülnek. Innen daruval kell majd kimozdítani bennünket. 

Érdemes előre kinézni az éttermeket estére és asztalt foglalni, mert a jó helyek mindig tele vannak Aix-en-Provence-ban. A rengeteg fiatal egyetemista mellett, a többi helyi is szívesen kosztolgat esténként a barátaikkal és emellett Októberben és Novemberben is sok a turista, bár London után azért nem tűnik nekünk annyira vészesnek. Ha pedig otthon szeretnétek főzni de végig aludtátok a piacot reggel, akkor a Rue d'Italie-t végigjárva sajtbolt, hentes, deli, zöldséges, pék és borbolt is akad bőven. 

Na de nem csak a hasunkra gondolunk mindig. Ez a város adott otthont sok művésznek, köztük Paul Cézannak, aki az édesanyja miatt költözött vissza Párizsból, és az Ő halála után alakította ki a műtermét, amit nem bízott a véletlenre. Csodás természetes fényben úszik, köszönhetően a hatalmas ablakoknak. A műterem és ház megtekinthető, Atelier de Cézanne. Szeretem a kiállításokat, de nem vagyok fanatikus múzeum látogató. Arra megyek el, ami érdekel, és ha nincs elég időm egy egy utazás alkalmával, akkor én a városban és a környékbeli vidéken szeretek elveszni, nem pedig egy egész délutánt múzeumban tölteni. De ez a stúdió számomra nagyon érdekes. Visszarepít az időben, ez Cézanne maga. A kabátja, kalapja, esernyője, festék palettája, és bútorai úgy maradtak itt ahogyan Ő itthagyta őket. 1906-ban. Érdekesség még, hogy van magyar nyelvű leírás a bejáratnál.

Innen sétatávra a Festők terasza található, ahol sok híres képe készült el.(Terrain des peintres)

Érdemes autót bérelni a Marseille-i reptéren, mert megéri a kocsikázást a környék. A levendula mezők ugyan már nem virágoznak ősszel, de csodaszép helyekre lehet kirándulni. Verdon régió nagyjából másfél-két óra. Az Alpok lábánál, Aiguines és Les Salles-sur-Verdon egy kávéra és utóbbi, strandolásra is kíváló. A tó még októberben is selymes és kellemes hőmérsékletű. A túlparton pedig szintén találni strandokat és Base de l'Etoile-ben lehet bérelni kis hajót, paddle boardot és vízibiciklit, amivel a szurdokba bekanyargó vízen egy egész délutánt el lehet tölteni. A színek pedig olyanok, mintha ide festették volna őket.

Következő nap Arles volt porondon. Nagyából 50 perc múlva parkoltunk le Arles városfala előtt, vasárnap. Vasárnap semmi nincs nyitva leszámítva pár kávézót és szuvenír boltot. De az óvárosi rész így is nagyon hangulatos. És van abban valami felemelő, amikor a szinte kihalt, szép utcákról egy hangulatos, őszi színekben pompázó fákkal körbevett téren, megpillantom a kávézót, amit Van Gogh híres képén már annyiszor láttam.

Cafe La Nuit. Van Gogh bevallása szerint úgy akarta ábrázolni, mint azt a helyet, ahol züllöttség és szóváltások vannak, és ahol esténként bármi megtörténhet. Élőben nem ilyen hangulatot sugároz a kávézó, de be nem ülnék, ahhoz eléggé turista csapdának látszik.

Arles-ban elég szembetűnő Aix-en-Provence után, hogy itt kevesebb a pénz a felújításokra és korszerűsítésre, amitől ez a város a maga bájával együtt is kettős érzéseket kelt bennem. Tetszik is meg nem is.

Októberben a környék kíválóan alkalmas rá, hogy egy szüreten vegyünk részt, az elmaradhatatlan attrakcióval, a szőlőtaposással a végén. Befizettük magunkat mi is egy ilyen élményre, bár szüretkor már nem egy barátunk szőlősében segédkeztünk és kemény munka, de a mostani más, mert itt a jókedv és a helyszín a lényeg. A házigazdánk pedig nagyon jófej figura, pikáns jó humorral megáldva. Nem hagy bennünket unatkozni. Rajtunk kívül csak amerikai párok vannak, a korosztály nagyon vegyes, de ez kis létszámú csapat, így mindenkire jut elég idő. Egy rövid séta után kicsapnak minket a szőlőtőkék közé, hogy nyírbáljuk meg, de nem mindegy ám hogy hogyan. Ehhez persze külön bejáratú ládákat kapunk Instagrammra illő Provence felirattal. Nem bánom. Szép, jó a hangulat és jól érzem magam az őszi reggeli napsütésben a friss levegőn. A teli ládákat a traktorra pakoljuk és jöhet a taposás.

Hol máshol, mint a domb tetőn, kilátással a völgyre, miközben a trakesz magnójából Edith Piaf szól. Közhelyes és talán kissé túlzás? Az, de a lehető legjobb értelemben. Mindenki feloldódott, tömörülünk a dézsákban, beszélgetünk és taposunk. Munka végeztével pedig dicsérd a lábvizes must szőlőlé kóstolást. Tele vitaminnal. Lezárásként pedig egy kis helyi finomságokból készült lakoma és pikáns játék vár minket, a borokról el ne feledkezzem. Pár pohárka után mindenki részt vesz a táncban és egymás heccelésében, egyszóval ez sokkal jobban sikerült és jobban is élveztem, mint számítottam rá. Ebben viszont nagy szerepe volt a Les Pastras tulajának. Ha télen mennétek, akkor szarvasgombát kereshettek vele. Amit találtok, a Tiétek.

A délutánt újra Aix-ben töltjük, a helyi parkban olvasgatva és bepótolva némi alvást, mielőtt hazafelé a deliben vacsit vásárolunk. Miután a kertben leöblítettük a sajtokat és baguettet némi vörösborral, elsétálunk egy helyi bárba és megkóstoljuk a koktélokat. Van itt minden, a trenditől a régi vágású helyeken át a kiskocsmákig, szóval lehet válogatni. Nálam egy kitétel az ital választékon kívül mindig van, ne szóljon tuctuc és ne legyen nagyon hangos, lehessen beszélgetni. Hazafelé már andalgunk ahogyan azt illik.

Másnap reggel a barátnőmmel reggelizünk, akinek panaszkodtam hogy minden szuper, de a croissant minden reggel már picit uncsi (tudom, én szegény szerencsétlen). Így Garance választott randi helyet, ahol mindenféle modern reggeli opció van, és nem csak a bivalyerős "kis" fekete. Maison Nosh- a palacsinta és a francia pirítós isteni. De persze nem ennyire édesszájúaknak is van opció bőven.

Tele hassal mi mást lehetne csinálni, mint fürdőruhába bújni és Cassisba venni az irányt egy kis tengerparti heverészésre, bár inkább úgy terülök ki, mint a partra vetett bálna. És igen, októberben már hideg a víz, de nem tudom megállni, úgyhogy nagyot csobbanok. Viszont a nap ugyanolyan erős, így az utolsó nap sikerül leégnem. A halászfalu nagyon szép és a lefelé vezető úton tátott szájjal bámul az ember, hogy fél órányi útra ilyen is van. Cassis kikötője mentén a halas éttermeket ajánlom, ebéd menü mindenhol van.

Ha pedig tovább maradnánk, akkor biztosan tennénk egy nagy túrát a Parc National des Calanques-ben. A nagy sziklás part mentén a különböző geológiai formációk között gyönyörű helyekre bukkan az ember. Mi csak kis részét jártuk be, de ide még visszajövünk,

Kissé megfáradva és napszíttan az Aix-en-i utolsó vacsoránkra készülünk. Gyors zuhany és egy kiló testápoló bemasszírozása után először egy helyi bár teraszára masírozunk be, egy egy pohár borra, és hallgatva a kedd esti nyüzsit körülöttünk, Így is időben érkezünk, az asztalfoglalásunk 8-ra szól. Ennél jobb helyet nem is választhattunk volna, Les Vieilles Canailles. Az étlap kreatív és zseniális, a picike helyen minden négyzetcentit kihasználnak és olyan minőségi és ízekben és textúrában gazdag több fogásos vacsorát kapunk, ami után a tíz ujjunkat megnyalnánk, ha nem étteremben lennénk. Az armagnac a 90-es évekből pedig segít mindezt megemészteni. A franciák húsimádóak. Ez van, de ezzel itt együtt tudok élni. Most pedig ürítjük poharaink. Bor pipa, mámor pipa, úgyhogy teszünk egy utolsó andalgós sétát a macskaköves utcákon.